Együttműködési megállapodás az Önkormányzattal
2012.12.05
Egyesületi geoláda
2012.10.30
Részvétel az Orsolya-napi vásáron
2012.10.26
A tavalyi évhez hasonlóan az Egyesület önálló standdal jelent meg 2012. október 21-22-én a helyi civil szervezetek közreműködésével lebonyolított rendezvényen. Az Egyesület idén Kéktúra totóval is készült, amit több mint 80 látogató töltött ki. A Magyarországot jól ismerők szóróajándékokat kaptak, míg a hibátlan megfejtésekért az Egyesület fotóiból összeállított 2013. évi Kéktúra naptár volt az ajándék. Lehetőség nyílt emellett egy Családi kincskereső túra teljesítésére is, melynek teljesítéséért emléklap járt. Az Egyesület tagjai által készített, helyi jellegű sütemények is gyorsan elfogytak; a felajánlott adományokból az Egyesület a nemrég átadott Szulejmán-kilátóhoz ültet rózsatöveket.
Lezárult a KHT 2012 túrasorozat
2012.09.06
Egyesületünk idén is megrendezte a Kőszegi-Hegység Túrázója (KHT) túrasorozatot. A résztevők száma a különböző túrákon a következőképpen alakult:
KHT1 – Út az ismeretlenbe – A Kőszegi-hegység rejtett(ebb) értékei 10-20-30 km
Időpont: 2012. május 5.
Résztvevők száma: 98 fő
KHT2 – Vizek nyomában – Forrástúra a Kőszegi-hegységben 15-25 km
Időpont: 2012. június 23.
Résztvevők száma: 69 fő
KHT3 – Avar-kortól napjainkig – Történelmi barangolás a Kőszegi-hegységben 25-35 km
Időpont: 2012. szeptember 1.
Résztvevők száma: 101 fő
Mindhárom túrát összesen 42 fő teljesítette, melyért külön KHT 2012 kitűzőt és egy az egyesület tagjai által a Kéktúrák alkalmával készített fényképekből összeállított 2013. évi falinaptárt vehettek át. Gratulálunk!
„Alpannonia® – Velemi családi túradélután”
Velem, alpannonia® játszótér – 2012. június 22.
2012.06.18
16.00 Megnyitó – Horváth Miklós, Velem község polgármestere
16.05 Az alpannonia® prémium turistaút bemutatása
– Básthy Béla Kőszeg város alpolgármestere
Velem községben megvalósult alpannonia® fejlesztések ismertetése
16.30 – 18.30 „Erdei ötpróba” családoknak és gyerekeknek
A sikeres teljesítők emléklapot és alpannonia® emlékajándékot kapnak!
17.00-tól Turistajelzés bemutató
17.30-tól Kultúrák hegye – vezetett túra a Szt. Vid hegyre
A sikeres teljesítők emléklapot és alpannonia® emlékajándékot kapnak!
A rendezvény ideje alatt:
– alpannonia® információs pont (alpannonia® totó)
– „természetes” játszótér
– helyi termékek bemutatója és büfé.
További információ: www.velem.hu Tel: 94/563-380 E-mail: korjvelem@t-online.hu
www.gesztenyekek.hu Tel.: 20/419-9531 E-mail: gesztenyekek@gmail.com
A rendezvény az Ausztria-Magyarország Határon Átnyúló Együttműködési Programban (2007-2013) az Európai Unió és Magyarország társfinanszírozásával, az alpannonia® projekt keretében valósul meg!
Új információs tábla
2012.05.25
Egyesületünk a bakancsos turizmus népszerűsítését segítő információs táblát készített, és helyezett el az alpannonia® túra- és szabadidőközpontban. A tábla bemutatja a Magyarországon jelenleg használatos turistajelzések rendszerét, ábrákkal, magyarázatokkal.
alpannonia® bakancsos túratalálkozó és EDEN nap
2012.05.21
2012. május 19-én került megrendezésre az Írottkő Natúrpark szervezésében az EDEN-nap, melyen Egyesületünk is részt vett; túrák vezetésével, és gyerekeknek ötpróba szervezésével színesítette a programot.
Ezen a napon került átadásra a rendezvények helyszínt biztosító alpannonia® túra- és szabadidőközpont, melyben helyet kapott Magyarország első Kéktúra tanösvénye. Az 5 tábla tematikájának, képanyagának kialakításában Egyesületünk vállalt oroszlánrészt.
Környezetbarát nebuló – új kiadvány a Kőszegi-hegységről
2012.05.10
Az Írottkő Natúrparkért Egyesület Környezetbarát nebuló címmel a Vidékfejlesztési Minisztérium Zöld Forrás Pályázat támogatásával kiadványt jelentetett meg. Nagy öröm számunkra, hogy a kiadvány az Egyesületünk által készített – honlapunkon is megtalálható – Zsebkalauz anyagára épült.
Rockenbauer Pál Dél-Dunántúli Kéktúra Vándorlás 2012
2012.05.01.
A Magyar Természetbarát Szövetség elnöksége a 2011-ben megrendezett OKT50 Jubileumi Országos Kéktúra Vándorlás sikerén felbuzdulva úgy határozott, hogy
2012. július 4. és 2012. augusztus 4. között a Tolna megyei Szekszárdtól a Vas megyei Írott-kő csúcsáig tartó 540 km-es kék sáv jelzésű útvonalon megrendezi a Rockenbauer Pál Dél-Dunántúli Kéktúra Vándorlást (DDK 2012). A 32 napos vándortúra egyben tisztelgés Rockenbauer Pál emléke előtt, aki túraútvonal kitalálója és névadója volt, és aki 25 évvel ezelőtt (1987-ben) távozott közülünk
KHT TÚRÁK 2012
2012.04.16
2012-ben is megrendezzük a Kőszegi-Hegység Túrázója (KHT) túrasorozatunkat. A 2011-es évben már 48 fő teljesítette mindhárom túránkat, és vehette így át a külön kitűzőt és meglepetés ajándékot. Idén is hasonló díjazással várjuk a résztvevőket; annyit elárulunk, hogy a meglepetés más lesz, mint tavaly, így megéri elindulni! 🙂
Az idei túráinkon is a már megszokott színvonallal, de frissített térképpel és leírással várjuk az indulókat.
A dátumok: május 5., június 23., szeptember 1.
Bővebb információt a Túráink/KHT/2012 menüpontban olvashattok
„15 év – 15 település”
2012.04.14
Kedves Túrázóink!
2012.02.08.
Igyekeztünk pontosan adminisztrálni, hogy kinek hiányzik és mi, ám ha valaki az elkövetkező napokban sem kapná meg, ami jár neki J, akkor kérjük, jelezze felénk!