Az idei évben már 7. alkalommal megrendezett „Évkezdő tekergő” nevű túránkon a zord idő ellenére magas számú túrázó vett részt. A reggeli szitáló eső nem szegte kedvét a résztvevőknek, hogy elinduljanak a 15 km-es távon, az útközben található szebbnél-szebb tájon. A túra érintette az Andalgót, a
Pintér-tetőt és a hóba burkolódzott Óház-kilátót. A sár és a hó nehezítette a szervezők munkáját, az eszközök mozgatását, de mindezt kárpótolták a túrázók elismerő szavai.
Bőséges volt a résztvevők ellátása: müzli, szabad tűzön készített tea, zsíros kenyér, főtt kolbász fogyasztása pótolta az elvesztett kalóriát, a négylábú kísérők is ajándékfalatokat kaptak. A gyaloglás végcélja volt – a szokásoknak megfelelően – a Kálvária-templom, ahol a tűznél melegedve jó hangulatú beszélgetések alakultak ki, nemcsak a szervezők és a túrázók, hanem a távolabbi településekről érkezettek között is.
Jövőre várhatóan új lesz a rajthely, csökkentve ezáltal a városi gyaloglást, a tervek szerint egy rövid, 6 km-es, kisgyermekes családoknak szánt táv is kialakításra kerül.