Együtt a Mária Úton
2010.10.05
Az alpannonia(R) rendezvényen a Mária Út Egyesület képviselői megkeresték Egyesületünket egy jövőbeni, hosszútávú együttműködés érdekében. A Mária Út egy tematikus túraútvonal, egy egyelőre kialakítás alatt álló, Közép-Európán átívelő zarándok- és turistaút-hálózat, melynek kelet-nyugati tengelye az ausztriai Mariazelltől az erdélyi Csíksomlyóig vezet, mintegy 1400 km-es távon. Egyesületünk a túrázás gyakorlati oldaláról megközelítve nagy örömmel vállalta az első magyarországi szakasz (Kőszeg-Csepreg) kijelölésében való részvételt, az út bejárását, a jelek festését és karbantartását. Várhatóan január végére készül el az országos tájékoztató füzet, és 2011 tavaszán kezdhetjük meg a festési munkálatokat.
Több információ: www.mariaut.hu
Alpannónia túrahétvége
2010.09.20
2010. szeptember 17-19. között zajlott az alpannonia(R) „Írottkő Vándorlás – Geschriebenstein Wanderung” nemzetközi túrahétvége a Kőszegi-hegységben. A rendkívül rossz időjárás ugyan jóval kevesebb érdeklődőt vonzott, mint ahogy azt a szervezők várták, azonban azok a bátor résztvevők, akik valamely programra kilátogattak, biztosan nem bánták meg.
Különleges volt ez a túrahétvége, nemcsak a környéken, hanem talán országos szinten is, hisz a túrázás és természetszeretet szinte valamennyi szeletét felölelte. A pénteki előadásokon megismerkedhettek a résztvevők túrafajtákkal, tematikus útvonalakkal, a Kőszegi-hegység élővilágával és a környék kulturális értékeivel és eseményeivel, sőt, a műhelyfoglalkozáson gyakorlati feladatokkal is felfrissíthették térképismeretüket, vagy tapasztalatot cserélhettek az erdők-mezők szépségeiről és veszélyeiről. A magyar és ausztriai előadók kiemelték a nemrég kialakított és további fejlesztéseket magában hordozó alpannonia(R) projekt jelentőségét.
Szombaton és vasárnap volt vezetett túra (7 és 12 km) és teljesítménytúra (59 és 27 km), éjszakai túra és csillagtúra, így minden érdeklődő megtalálta a számára ideális távot és programot. A kisebbekre is gondoltak a rendezők, a Csónakázó-tónál játékos feladatokban próbálhatták ki magukat a gyerekek.
Mindenki, aki valamely programon részt vett, pótolhatta az elvesztett kalóriákat szendvicsek, péksütemény, csokik és gulyás formájában, valamint meglepetés ajándékokban (térkép, hűtőmágnes, póló, emléklap, kitűző) is részesült.
A rendezvény már napsütésben, a most felújított Írott-kő kilátónál ért véget, ahol a magyar és osztrák avatóbeszédek után Kőszeg Város Fúvószenekara szórakoztatta a közönséget.
A túrahétvége 2011-ben is megrendezésre kerül szeptember 16-18. között, így aki kedvet kapott, vagy újra jönne, azt szeretettel várják a rendezők.
KHT3 – „Avar-kortól napjainkig” – Történelmi Barangolás a Kőszegi-hegységben
2010.09.06
Idei harmadik, és egyben utolsó állomásához érkezett szeptember 4-én a Kőszegi-Hegység Túrázója (röviden KHT) túrasorozat, melynek keretében most a hegység sokszínű történelmi-kulturális értékeinek bemutatására került sor. Az előző két, a rejtettebb értékeket és a forrásokat bemutató túrákhoz hasonlóan az idő sajnos most sem fogadta kegyeibe a szervezőket és a résztvevőket, de így is 118 túrázó vágott neki a 22 és 35 km hosszú 5, ill. 6 ellenőrző pontból álló távoknak. A Kőszegi-hegység nemcsak természeti értékekben gazdag, hiszen a területen a régészek egészen a római, valamint az avar-korig visszanyúlóan tártak fel tárgyi emlékeket (Pogányokban talált Bacchus-fej, Szent-Vid hegyen feltárt római vízvezeték és avar-kori település), s a későbbi, már a magyarok honfoglalását követő évszázadokból is számos emlék maradt ránk (Óház, Stájer-házak, Hörmann-forrás). A túrán a 20. század második feléből ránk maradt örökség (volt határőrlaktanyák, Szálasi-bunker), illetve ezek legújabb turisztikai hasznosítása is bemutatásra került. Az indulók mindezekről írásos történelmi ismertetőt is kaptak. A színes itinerre és az útvonal jelölésére most is nagy figyelmet fordítottak a szervezők, ahogy az ellátás mennyiségére és minőségére is.
A KHT túrák természetesen a 2011-es évben is megrendezésre kerülnek majd.
Alpannonia rendezvények
2010.08.27
Egyesületünk sikerrel pályázott az Ausztria-Magyarország Határon Átnyúló Együttműködési Program 2007-2013 támogatásával az „alpannonia® – Határon átnyúló prémium turistaút előkészítése és kialakítása Kőszegtől a Semmeringig és tovább a Joglland Waldheimat régióba” című, L00051 számú projekt keretein belül 3 db alpannonia túrarendezvény megszervezésére és lebonyolítására.
Az első rendezvényre 2010. szeptember 17-19. közt kerül sor, ami egy nemzetközi túrahétvége a Kőszegi-hegységben, alpannonia® „Írottkő Vándorlás – Geschriebenstein Wanderung” néven.
2011. augusztus 13-án kerül majd megrendezésre az alpannonia® családi túranap a Kőszegi-hegységben elnevezésű rendezvény, valamint jövőre szintén megrendezésre kerül szeptember 16-18. között az alpannonia® „Írottkő Vándorlás – Geschriebenstein Wanderung”.
KHT2 – „Vizek nyomában” – Forrástúra a Kőszegi-hegységben 25-15 km
2010.06.28
Bár a meteorológusok – májusi első túránkhoz hasonlóan – kiadós esővel riogattak, s így nem bízhattunk rekord létszámú indulóban, mégis közel száz túrázó jelent meg a rajtban, hogy az előrejelzésekkel dacolva útnak induljanak a Kőszegi-Hegység Túrázója (KHT) túrasorozat második állomásán. Bátraké a szerencse, így az égi áldás ismételten elmaradt és a résztvevők kiváló túrázó időben kereshették fel két távon a Kőszegi-hegység ismertebb és kevésbé ismert forrásait. A tavaszi kiadós esőzéseknek köszönhetően – valamint az elmúlt évek forrás-felújításai nyomán – a források többsége bőségesen szolgáltatta a friss ivóvizet. Az Európai Unió által támogatott alpannonia(R) projekt keretében még idén több forrás és környéke is teljesen megújul, így jövőre is tartogat újdonságokat a túra. A résztvevők a forrásokról egy rövid ismertetőt is kaptak, melyben a hegység általános vízrajzán és a források legfontosabb adatain túl (vízhozam, elhelyezkedés, hőmérséklet stb.) kultúrtörténeti vonatkozásokról is tájékozódhattak.
A változatos útvonalat még változatosabb ellátással kívántuk megkoronázni, így a résztvevőknek egyebek mellett házi finomságokkal (lekvárok, szörpök) és a célban a szervezők által készített süteményekkel kedveskedtünk. A túrán rendszeresen elinduló négylábú barátainkról sem feledkeztünk meg.
A KHT túrasorozat harmadik, egyben utolsó állomása a 2010. szeptember 4-én megrendezésre kerülő „Avar-kortól napjainkig” – Történelmi barangolás a Kőszegi-hegységben, amelyre sok szeretettel és ismét meglepetéssel várjuk a túrázni vágyókat.
KHT1 – „Út az ismeretlenbe” – A Kőszegi-hegység rejtett(ebb) értékei
2010.05.10
A nem túl kedvező időjárási előrejelzések és a reggeli vészjósló felhők ellenére is 91 induló érkezett a Jurisics-várban található rajthoz. A különböző távokon szinte azonos számú jelentkező a 3 táv létjogosultságát igazolta. A rajtot követően az 1. ellenőrző pontig – ahol a résztvevők térítésmentesen megtekinthették a részlegesen feltárt 1944-ben épített Szálasi-bunkert – mindhárom táv együtt haladt. Ezt követően a 10 km-es táv résztvevői az egykori vasfüggöny vonalát követve, majd az ősmedrében kanyargó Gyöngyös mellett haladva jutottak vissza a célba, ahol a rajtnál kapott „nosztalgia” csokoládé mellé pogácsát és üdítőt is fogyaszthattak.
A 20 km-es távon indulók a 2. ellenőrző pontot követően ereszkedtek alá a hegység déli lejtőjén, majd Velem határában az atlasz cédrusnál ismét becsatlakoztak a 30 km-s táv mellé – melynek tavaly oly sokat dicsért vonalvezetésén nem változtattunk. A hosszabb távok résztvevői a fentieken kívül az ellenőrző pontokon üdítővel olthatták szomjukat és friss péksüteményekkel pótolhatták az elveszett energiát. A Pogányok néven ismert pincesoron következett az utolsó ellenőrző pont és vele a meglepetés, mely elnyerte a túrázók tetszését. Az idő is kegyes maradt a túranaphoz, még a nap is kisütött a végére. Mindezek hozzájárultak ahhoz, hogy a túrázók jókedvűen érkeztek a célba és többségük a „Találkozunk júniusban és szeptemberben is!” köszönéssel búcsúzott.