Gesztenyeliget – egy újabb esély

Kőszeg Város Önkormányzata 2018-ban hozta létre – zártkerti pályázat keretében – a Hideg-völgyből induló, akkor még gazos-fás területen a „városi gesztenyeligetet”.

Egyesületünk már a megvalósításkor is fontos szerepet vállalt a terület megtisztításával (ágak, gyökerek összegyűjtése), valamint a 28 szelídgesztenyefa-csemete elültetésével. Az Egyesület az első két évben rendszeresen öntözte is a facsemetéket, valamint részt vállalt a terület kaszálásában. A GesztenyeBor tanösvény egyik táblája is itt található, a sétaút itt vezet el a Kálvária-templom irányába.

Azonban a gondos körbekerítés és öntözés ellenére is az elmúlt évek száraz időjárása, valamint a vaddisznók és őzek kártétele miatt szükségessé vált 10 facsemete pótlása.

Az egyesület lelkes tagjai benzint és időt sem kímélve egyenesen Kadarkútra(!) utaztak el azokért a nem Kőszegen őshonos facsemetékért, melyeket már jelenleg csak ott szaporítanak egész Magyarországon (s a világon).

A városi gesztenyeligetben ugyanis a helyi, ún. Kőszegszerdahelyi 29-es típus mellett megtalálhatóak az Iharosberényi (Dél-dunántúli) és a Nagymarosi (Duna-kanyar) fajták 2-2 változata is. Utóbbiak közül kellett pótolni többet is.

Ezen facsemeték új, erősebb hálóvédelmet kaptak, miközben megerősítettük a többi, korábbról túlélt, és növekedésnek indult fák védelmét is. A napokban egyesületünk díjmentesen elvégezte a terület kaszálását is.

A most érkezett hat gesztenyefán túl (melyek értéke közel 60 ezer Ft) további négy fát Drimmer Márton sopronkövesdi kertész ajánlott fel, míg az új akác karókat Várkonyi Botond és fia, Endre ajánlotta fel.

Reméljük, hogy az elmúlt években a területen végzett, legtöbbször „láthatatlan” munkánk és gyakran „kilátástalannak tűnő” erőfeszítéseink ellenére is a gesztenyeliget valóban ligetté válik és pár év múlva már megismerik és élvezhetik is a kőszegiek és a turisták egyaránt annak „gyümölcsét”.

A legéleterősebb fák idén már pár szem gesztenyével is megörvendeztettek bennünket!

Megújul az Egészségkert

Egyesületünk által az Egészségház tőszomszédságában hét éve létrehozott parkocska felújítása a pihenőpadok átfestésével és a zúzottkő burkolatok felfrissítésével, pótlásával megkezdődött.

A munkálatokat az új mentőállomás kerítésének megépítése (déli oldalon csökkentve a park területét), valamint a szinte egyidőben bekövetkezett szándékos rongálás tette szükségessé. Utóbbi miatt a kisház zsindelyteteje, a játékvonat, valamint a virágágyásokat határoló szegélykerítés is cserére szorul; reményeink szerint az Önkormányzat biztosítása fedezi majd a javítások költségeit.

A fák és bokrok, melyeket Egyesületünk ültetett, mindkét „eseményt” átvészelte, pár éven belül már a nyári hónapokban is hűs árnyékkal örvendezteti meg az oda betérőket.

Azért a víz az úr…

Kőszeg Város Önkormányzata 2018-ban újította fel – zártkerti pályázat keretében – a Kálvária utcától a Napos-tetőig húzódó közel 800 méteres hideg-völgyi utat. Az útszakasz darált beton útalapot, majd bernsteini kőzúzalék fedést kapott és elkészült az út melletti vizesárok is. Újításként két ponton az addig összegyűlő csapadékvíz kivezetésre került a szomszédos mezőgazdasági területekre, csökkentve így a víz „romboló” erejét és a városba jutó víz mennyiségét.

Az árok évenkénti kitisztítását első két évben Láng József borász, valamint egyesületünk végezte el, azóta az önkormányzat teszi ezt.  Erdős terület révén tavaszra a szél megrakja levéllel és ágdarabokkal az árkot, illetve időnként a vaddisznók is „rakoncátlankodnak” arrafelé.

A gondos útlejtések, kivezetések kialakítása ellenére is a hevesebb felhőszakadások után a csapadékvíz nyomokat hagy a jó minőségű, egyenletes útpályán, mely eróziós hatást erősíti a megnövekedett teherforgalom is (Kálvária-templom felújítása), valamint sok hegytulajdonos is átszokott erre az útra.

Láng József és Schlögl Krisztián saját anyagi és munkaerő hozzájárulása mellett Egyesületünk is részt vállalt az útfenntartásokban. Tavaly ősszel a padkanyesés költségeit álltuk.

A munka nem áll meg, célunk, hogy ezt a – meredeksége ellenére is – kőszegi viszonylatban kiváló állapotú utat fenntartsuk. A következő hetekben az önkormányzat által szolgáltatott kőzúzalékkal kívánjuk a további szükséges karbantartásokat elvégezni. Hasonlóan, a párhuzamosan futó 600 méter hosszú Ördögárok megtisztítását (avar, faágak) is finanszírozta Egyesületünk. Örömünkre sok-sok turista, két lábon vagy két keréken használja ezeket az utakat. A quadok és crossmotorok azonban károsítják ezen útszakaszokat és balesetveszélyesek is, feltéve, hogy nem a látási- és útviszonyoknak megfelelően közlekednek, mely sajnos gyakran előfordul.

Évkezdő tekergő 2023

Engedjétek meg, hogy örömökben, sikerekben, élményekben és túrákban gazdag új évet kívánjunk Nektek! 🙂

Hogy rajtunk idén se múljon 🙂 , január 21-én várunk Benneteket egy évkezdő tekergésre. 🙂

Bővebb információ: https://tturak.hu/hikeOccasion/5284/details

A rajt és a cél a Csónakázó-tó mellett lesz!

Ne feledjétek, a természet védelme érdekében túráinkon már nem biztosítunk eldobható poharat, ezért azt hozzatok magatokkal!

Reméljük, találkozunk; addig is vidám napokat kívánunk Nektek! 🙂

Évkezdő tekergő

Újra soproni bar(l)angolás

Fehér-barlangKecske-hegyi kilátó

Az idei évben már 5. alkalommal kerül megrendezésre 2022. október 9-én (vasárnap) egyesületünk soproni túrája 13 km-es távon. A túra célja a soproniak által is kevésbé ismert környékbeli barlangok bemutatása, melyek közül a túra kettőt érint, illetve egy jelölt kitérővel megtekinthető az idén átadott új Kecske-hegyi kilátó is, mely versenyben van az „Év kilátója” címért.

Útvonal: Sopron – Fehér-barlang – Pinty-tető – Zsivány-barlang – (Kecske-hegyi kilátó – ) Kis-Tómalom – Sopron
Úthossz: 13 km (kitérővel 15,5 km)
Szint: 300 m
Szintidő: 5 óra
Rajt és cél: Sopron, Inkubátorház, Verő J. u. 1.
Nevezés: 8.00 – 10.00 óra
Nevezési díj a helyszínen: 1.500,- Ft/ fő
Szolgáltatások: édesség, gyümölcs, hideg étel, ital
Az első 60 induló meglepetés ajándékban részesül!

A természet védelme érdekében túráinkon nem biztosítunk eldobható poharat, ezért kérünk minden túrázót, hogy poharat hozzon magával!

Mindenkit szeretettel várunk! 🙂
Bővebb információ:
Gertner Brigitta – 20/419-9531
Márton László – 30/300-1762

1%

Egyesületünk idén is fogadhatta a Szja felajánlható 1%-át. Örömmel értesültünk róla, hogy összesen 202.824,- Ft összegű felajánlás érkezett, melyet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal már át is utalt szervezetünk bankszámlájára. 🙂 A felajánlott összeget ezúttal is környezetvédelmi célok megvalósítására kívánjuk fordítani.

Minden támogatónknak köszönjük!

1%

Egyesületünk idén is fogadhatja az szja felajánlható 1%-át. Ha még nem tudod, melyik szervezetnek ajánlod az adód 1%-át, akkor kérjük, add a GesztenyeKék Természetbarát Egyesületnek!

Köszönjük azoknak, akik korábbi években az Egyesületünket választották! 🙂

Tevékenységeinkről, céljainkról honlapunkon tájékozódhatsz.
GesztenyeKék Természetbarát Egyesület
Adószámunk: 18030222-1-18

Köszönjük! 🙂

Évkezdő tekergő teljesítménytúra

Engedjétek meg, hogy örömökben, sikerekben, élményekben és túrákban gazdag új évet kívánjunk Nektek! 🙂

Hogy rajtunk idén se múljon 🙂 , január 15-én várunk Benneteket egy évkezdő tekergésre. 🙂

Bővebb információ: https://tturak.hu/hikeOccasion/4344/details

Fontos, hogy a korábbi évekkel ellentétben a rajt és a cél a Csónakázó-tó mellett lesz!

Ne feledjétek, a természet védelme érdekében túráinkon már nem biztosítunk eldobható poharat, ezért azt hozzatok magatokkal!

Reméljük, találkozunk; addig is vidám napokat kívánunk Nektek! 🙂

Évkezdő tekergő