A Tesco „Ön választ, mi segítünk” pályázatán elnyert 200 ezer forintos támogatásnak is köszönhetően hamarosan befejezéséhez ér a Koronaőrző bunker melletti egykori jégverem területén az emlékhely kialakítása.
Első lépésben a terület, elsősorban a megmaradt falak melletti törmelék és szemét elszállítását végeztük el, majd a helyi lakosok útmutatása alapján „próbaásatást” végeztünk. Több, mint egy méteres mélységben megtaláltuk a pincefalat, amivel beigazolódott, hogy a terület az eredeti alapszinthez képest (a szomszédos úthoz hasonlóan) kb. 60-80 cm vastagságban feltöltésre került. Emiatt az eredeti tervünk, hogy a falat magát bemutassuk teljes valóságában, meghiúsult. Rögtönzött kupaktanácsot követően született az ötlet, hogy a megbolygatott kövekből a földfelszín felett stílusosan a falat szimbolizáló kőpadot hozzunk létre.
Az információs tábla anyaga is elkészült, a grafikai munkálatokat követően még augusztusban kihelyezésre kerül. A főként utcabéli idősebb lakosok és Söptei Imre főlevéltáros segítségével izgalmas anyag állt össze…