Egyesületünk új, a Kálvária-hegy és környékének sokrétű és különleges értékeinek bemutatását elősegítő körtúrát hozott létre. A Gesztenye(Kék) Körtúrán való tájékozódást a 10 ponton kihelyezett, összesen 24 tábla segíti.
A Körtúra – melyet érdemes a Koronaőrző emlékhelytől kezdeni – mindkét irányban bejárható, az iránymutató táblák minden esetben pontos távadatokkal is szolgálnak. A körtúra a következő nevezetességeket érinti: Koronaőrző emlékhely, Kálvária-templom, Trianon-kereszt (Vörös-kőfejtő), Napos-tető, Ördögárok, Szulejmán-kilátó, végezetül a Kincs-villa, falán Magyarország valószínűleg legrégebbi – akár 90 éves – fennmaradt turistajelzésével.
Az útvonalon több helyen gyönyörű panorámában gyönyörködhetnek a túrázni vágyók. A körtúra a Trianon-kereszthez és a Szulejmán-kilátóhoz való rövid kitérővel is alig haladja meg a 3 kilométert, így kisgyermekes családok és idősebbek is nyugodtan felkerekedhetnek.
A Koronaőrző emlékhely, a Trianon-kereszt, az Ördögárok, valamint a Szulejmán-kilátó Kőszeg Város Önkormányzata által benyújtott alpannonia plus pályázat keretében továbbfejlesztésre kerül a következő két évben, így az útvonal még vonzóbbá válhat a rövidebb kirándulásokat kedvelők körében. Egyesületünk – mely a tavalyi évben járhatóvá tette az Ördögárkot, valamint a cserjék és faágak visszavágásával „kinyitotta” a Trianon-keresztnél lévő panorámát, további fejlesztéseken dolgozik ezen a területen is.