Egyesületünk az idei évtől részt vesz a MOHU által indított adománygyűjtési programban, melynek keretében a REpontokon visszaváltott italcsomagolások után járó betétdíjak felajánlhatók a regisztrált civil szervezetek számára. Aki a GesztenyeKék Egyesület tevékenységét támogatni szeretné, annak nem kell mást tennie, minthogy az automatánál az adománygomb megnyomását követően a lenti QR-kódot beolvassa.
Természetesen továbbra is várjuk és köszönjük az SZJA 1%-os felajánlásokat is!
Az eddig az erre kószáló vaddisznócsordáknak jól ellenálló kerítés megadta magát a túlerőnek. Csodával határos módon vagy éppen a Szent Korona erejének is köszönhetően, csak a történelmi Magyarországon kívül garázdálkodtak a jószágok. Hogy ez így is maradjon, Schlögl Krisztián önkéntesünk befoltozta és megerősítette a megsérült határkerítés-szakaszokat. S ha már arra járt, a régóta a „Felvidék” felett éktelenkedő bozótos részt is eltüntette. Ezen felül az önkormányzat által egész évben szépen karbantartott területet novemberben Egyesületünk még egyszer lenyírta.
2016-ban Egyesületünk tette – sok év után – újra járhatóvá az Erdő utca végétől a Napostető irányába induló, eleinte látványos sziklafalak övezte, erdei hangulatú sétautat. Az útvonalat Kőszeg Város Önkormányzata egy projekt keretében kőzúzalékkal erősítette meg 2018-ban, illetve ugyanitt geológiai tanösvényt létesített. Az útvonal karbantartását Egyesületünk önkéntes alapon végzi, ahogy ezt idén ősszel is megtette. A bedőlt fákat, száraz, lehulló ágakat, szikladarabokat és a vaddisznók aknamunkáját kellett eltüntetnünk, valamint gépi segítséggel a felhalmozódó avart is elszállítottuk.
Kőszeg Város Önkormányzata 2018-ban hozta létre – zártkerti pályázat keretében – a Hideg-völgyből induló, akkor még gazos-fás területen a „városi gesztenyeligetet”.
Egyesületünk már a megvalósításkor is fontos szerepet vállalt a terület megtisztításával (ágak, gyökerek összegyűjtése), valamint a 28 szelídgesztenyefa-csemete elültetésével. Az Egyesület az első két évben rendszeresen öntözte is a facsemetéket, valamint részt vállalt a terület kaszálásában. A GesztenyeBor tanösvény egyik táblája is itt található, a sétaút itt vezet el a Kálvária-templom irányába.
Azonban a gondos körbekerítés és öntözés ellenére is az elmúlt évek száraz időjárása, valamint a vaddisznók és őzek kártétele miatt szükségessé vált 10 facsemete pótlása.
Az egyesület lelkes tagjai benzint és időt sem kímélve egyenesen Kadarkútra(!) utaztak el azokért a nem Kőszegen őshonos facsemetékért, melyeket már jelenleg csak ott szaporítanak egész Magyarországon (s a világon).
A városi gesztenyeligetben ugyanis a helyi, ún. Kőszegszerdahelyi 29-es típus mellett megtalálhatóak az Iharosberényi (Dél-dunántúli) és a Nagymarosi (Duna-kanyar) fajták 2-2 változata is. Utóbbiak közül kellett pótolni többet is.
Ezen facsemeték új, erősebb hálóvédelmet kaptak, miközben megerősítettük a többi, korábbról túlélt, és növekedésnek indult fák védelmét is. A napokban egyesületünk díjmentesen elvégezte a terület kaszálását is.
A most érkezett hat gesztenyefán túl (melyek értéke közel 60 ezer Ft) további négy fát Drimmer Márton sopronkövesdi kertész ajánlott fel, míg az új akác karókat Várkonyi Botond és fia, Endre ajánlotta fel.
Reméljük, hogy az elmúlt években a területen végzett, legtöbbször „láthatatlan” munkánk és gyakran „kilátástalannak tűnő” erőfeszítéseink ellenére is a gesztenyeliget valóban ligetté válik és pár év múlva már megismerik és élvezhetik is a kőszegiek és a turisták egyaránt annak „gyümölcsét”.
A legéleterősebb fák idén már pár szem gesztenyével is megörvendeztettek bennünket!
Az Expodom rendezvénysátor forgalmazó térítésmentesen felajánlott Egyesületünk részére egy összecsukható fém pavilont, melyet szervezetünk a rendezvényei alkalmával használhat. Köszönjük a felajánlást!
Egyesületünk idén is fogadhatja az szja felajánlható 1%-át. Ha még nem tudod, melyik szervezetnek ajánlod az adód 1%-át, akkor kérjük, add a GesztenyeKék Természetbarát Egyesületnek!
Köszönjük azoknak, akik korábbi években az Egyesületünket választották! 🙂
Tevékenységeinkről, céljainkról honlapunkon tájékozódhatsz. GesztenyeKék Természetbarát Egyesület
Adószámunk: 18030222-1-18
A Magyar Természetjáró Szövetség a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. által nyújtott pénzügyi forrás segítségével egyesületünk részére 125 ezer forint működési támogatást nyújtott 2021-ben. Ennek segítségével a terület-karbantartási munkálataink során használt saját tulajdonú eszközeink szervizelése, felújítása valósulhatott meg, valamint egy SZJA 1% felajánlást népszerűsítő információs tábla kerülhetett ki a Kálvária-hegyre.
A fenti támogatást köszönjük, egyúttal köszönjük és várjuk továbbra is a felajánlásokat!
Egyesületünk idén is fogadhatja az szja felajánlható 1%-át. Ha még nem tudod, melyik szervezetnek ajánlod az adód 1%-át, akkor kérjük, add a GesztenyeKék Természetbarát Egyesületnek!
Köszönjük azoknak, akik korábbi években az Egyesületünket választották! 🙂
Tevékenységeinkről, céljainkról honlapunkon tájékozódhatsz. GesztenyeKék Természetbarát Egyesület
Adószámunk: 18030222-1-18
A MOL Alapítvány Helyi Érték Program 500 ezer forintos, valamint a Tesco „Ön választ, mi segítünk” Program 200 ezer forintos támogatása révén 2020. október 21-én Básthy Béla polgármester ünnepi köszöntőjével hivatalosan is átadásra került a megújult és új eszközökkel, interaktív elemekkel bővült emlékhely a kőszegi Királyvölgyben.
A rendezvényen sült gesztenyével , forralt borral és friss musttal kínáltuk a megjelenteket. Egyúttal a vers- és meseíró pályázat díjazottjainak is átadásra kerültek az ajándékcsomagok.
Az Egyesület tagságán és önkéntesein kívül köszönettel tartozunk az alábbi segítőknek is:
Andorka Ernő, Bakos György, Balogh Lajos, Gudricza István, Gergye Diána, Gergye László, Horváth István, Kovács Bence, Kopácsiné Reményi Anita, Kövesdi Andrea, Láng József, Moldvai Dóra, Németh János, Petősi Dénes, Tóthárpád Ferenc, Vadász Kristóf, Zsótér Rebeka
Bátorítunk mindenkit – kicsiket és nagyokat – hogy a helyszínen vagy otthon a meleg szobában hallgassák meg az elkészült műveket! (http://gesztenyekek.hu/?page_id=1318)
Sajnáljuk, hogy korcsoportonként csupán egy-egy mese érkezett, illetve versből csupán egy fiataltól kaptunk alkotásokat, ugyanakkor örülünk is, hogy minden általatok beküldött vers és mese kedves és igényes mű, így minden pályázó elismerést érdemel. 😊
Bariska Fruzsina és nagypapája meséjét külön díjjal is jutalmazzuk. 😊
A versek és mesék közlésének módjáról és idejéről, valamint a díjátadó ünnepség idejéről (várhatóan szeptember) az érintettekkel hamarosan közvetlenül is felvesszük a kapcsolatot.
A pályázati felhívás elkészítésében és a pályaművek értékelésében Tóthárpád Ferenc segítségét külön köszönjük!