Óriás gesztenyefa emlékhely

A GesztenyeKék Természetbarát Egyesület a Tesco „Ön választ, mi segítünk” pályázatán elnyert 200 ezer forintos, valamint a MOL Helyi Érték Program pályázatán elnyert 500 ezer forintos támogatása segítségével a kőszegi Királyvölgyben található Óriás gesztenyefa emlékhely fejlesztését valósítja meg több ütemben.

A Tesco támogatás felhasználásával elsősorban az óriás gesztenyefa törzse felett álló védőtető, valamint az odavezető lépcső és korlát felújítását végzi el Egyesületünk.

A MOL Alapítvány támogatásával elsősorban padok kihelyezését, parkoló kialakítását, fabemutató készítését tervezzük. Emellett az interaktív élménypark egyik fontos eleme egy audiovizuális információs tábla lesz, melyen – egyebek mellett – egy vers- és meseíró versenyen kiválasztott műveket helyi általános iskolás gyermekek szavalják vagy éppen mesélik majd el – évszakonként változó tartalommal.