Azért a víz az úr…

Kőszeg Város Önkormányzata 2018-ban újította fel – zártkerti pályázat keretében – a Kálvária utcától a Napos-tetőig húzódó közel 800 méteres hideg-völgyi utat. Az útszakasz darált beton útalapot, majd bernsteini kőzúzalék fedést kapott és elkészült az út melletti vizesárok is. Újításként két ponton az addig összegyűlő csapadékvíz kivezetésre került a szomszédos mezőgazdasági területekre, csökkentve így a víz „romboló” erejét és a városba jutó víz mennyiségét.

Az árok évenkénti kitisztítását első két évben Láng József borász, valamint egyesületünk végezte el, azóta az önkormányzat teszi ezt.  Erdős terület révén tavaszra a szél megrakja levéllel és ágdarabokkal az árkot, illetve időnként a vaddisznók is „rakoncátlankodnak” arrafelé.

A gondos útlejtések, kivezetések kialakítása ellenére is a hevesebb felhőszakadások után a csapadékvíz nyomokat hagy a jó minőségű, egyenletes útpályán, mely eróziós hatást erősíti a megnövekedett teherforgalom is (Kálvária-templom felújítása), valamint sok hegytulajdonos is átszokott erre az útra.

Láng József és Schlögl Krisztián saját anyagi és munkaerő hozzájárulása mellett Egyesületünk is részt vállalt az útfenntartásokban. Tavaly ősszel a padkanyesés költségeit álltuk.

A munka nem áll meg, célunk, hogy ezt a – meredeksége ellenére is – kőszegi viszonylatban kiváló állapotú utat fenntartsuk. A következő hetekben az önkormányzat által szolgáltatott kőzúzalékkal kívánjuk a további szükséges karbantartásokat elvégezni. Hasonlóan, a párhuzamosan futó 600 méter hosszú Ördögárok megtisztítását (avar, faágak) is finanszírozta Egyesületünk. Örömünkre sok-sok turista, két lábon vagy két keréken használja ezeket az utakat. A quadok és crossmotorok azonban károsítják ezen útszakaszokat és balesetveszélyesek is, feltéve, hogy nem a látási- és útviszonyoknak megfelelően közlekednek, mely sajnos gyakran előfordul.

Évkezdő tekergő 2023

Engedjétek meg, hogy örömökben, sikerekben, élményekben és túrákban gazdag új évet kívánjunk Nektek! 🙂

Hogy rajtunk idén se múljon 🙂 , január 21-én várunk Benneteket egy évkezdő tekergésre. 🙂

Bővebb információ: https://tturak.hu/hikeOccasion/5284/details

A rajt és a cél a Csónakázó-tó mellett lesz!

Ne feledjétek, a természet védelme érdekében túráinkon már nem biztosítunk eldobható poharat, ezért azt hozzatok magatokkal!

Reméljük, találkozunk; addig is vidám napokat kívánunk Nektek! 🙂

Évkezdő tekergő

Újra soproni bar(l)angolás

Fehér-barlangKecske-hegyi kilátó

Az idei évben már 5. alkalommal kerül megrendezésre 2022. október 9-én (vasárnap) egyesületünk soproni túrája 13 km-es távon. A túra célja a soproniak által is kevésbé ismert környékbeli barlangok bemutatása, melyek közül a túra kettőt érint, illetve egy jelölt kitérővel megtekinthető az idén átadott új Kecske-hegyi kilátó is, mely versenyben van az „Év kilátója” címért.

Útvonal: Sopron – Fehér-barlang – Pinty-tető – Zsivány-barlang – (Kecske-hegyi kilátó – ) Kis-Tómalom – Sopron
Úthossz: 13 km (kitérővel 15,5 km)
Szint: 300 m
Szintidő: 5 óra
Rajt és cél: Sopron, Inkubátorház, Verő J. u. 1.
Nevezés: 8.00 – 10.00 óra
Nevezési díj a helyszínen: 1.500,- Ft/ fő
Szolgáltatások: édesség, gyümölcs, hideg étel, ital
Az első 60 induló meglepetés ajándékban részesül!

A természet védelme érdekében túráinkon nem biztosítunk eldobható poharat, ezért kérünk minden túrázót, hogy poharat hozzon magával!

Mindenkit szeretettel várunk! 🙂
Bővebb információ:
Gertner Brigitta – 20/419-9531
Márton László – 30/300-1762

1%

Egyesületünk idén is fogadhatta a Szja felajánlható 1%-át. Örömmel értesültünk róla, hogy összesen 202.824,- Ft összegű felajánlás érkezett, melyet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal már át is utalt szervezetünk bankszámlájára. 🙂 A felajánlott összeget ezúttal is környezetvédelmi célok megvalósítására kívánjuk fordítani.

Minden támogatónknak köszönjük!

1%

Egyesületünk idén is fogadhatja az szja felajánlható 1%-át. Ha még nem tudod, melyik szervezetnek ajánlod az adód 1%-át, akkor kérjük, add a GesztenyeKék Természetbarát Egyesületnek!

Köszönjük azoknak, akik korábbi években az Egyesületünket választották! 🙂

Tevékenységeinkről, céljainkról honlapunkon tájékozódhatsz.
GesztenyeKék Természetbarát Egyesület
Adószámunk: 18030222-1-18

Köszönjük! 🙂

Évkezdő tekergő teljesítménytúra

Engedjétek meg, hogy örömökben, sikerekben, élményekben és túrákban gazdag új évet kívánjunk Nektek! 🙂

Hogy rajtunk idén se múljon 🙂 , január 15-én várunk Benneteket egy évkezdő tekergésre. 🙂

Bővebb információ: https://tturak.hu/hikeOccasion/4344/details

Fontos, hogy a korábbi évekkel ellentétben a rajt és a cél a Csónakázó-tó mellett lesz!

Ne feledjétek, a természet védelme érdekében túráinkon már nem biztosítunk eldobható poharat, ezért azt hozzatok magatokkal!

Reméljük, találkozunk; addig is vidám napokat kívánunk Nektek! 🙂

Évkezdő tekergő

MTSZ támogatás

A Magyar Természetjáró Szövetség a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. által nyújtott pénzügyi forrás segítségével egyesületünk részére 125 ezer forint működési támogatást nyújtott 2021-ben. Ennek segítségével a terület-karbantartási munkálataink során használt saját tulajdonú eszközeink szervizelése, felújítása valósulhatott meg, valamint egy SZJA 1% felajánlást népszerűsítő információs tábla kerülhetett ki a Kálvária-hegyre.

A fenti támogatást köszönjük, egyúttal köszönjük és várjuk továbbra is a felajánlásokat!

Soproni bar(l)angolás új útvonalon!

Az idei évben már 4. alkalommal, de ezúttal új útvonalon kerül megrendezésre 2021. október 9-én (szombaton) egyesületünk soproni túrája 13, és 32 km-es távon. A túra célja a soproniak által is kevésbé ismert környékbeli barlangok bemutatása, melyek közül a rövidebb táv kettőt, a hosszabb négyet érint, illetve a hosszú távon indulók megtekinthetik a Mithrász-szentélyt is.

13 km-es túra
Útvonal: Sopron – Fehér-barlang – Pinty-tető – Zsivány-barlang – Kis-Tómalom – Sopron
Úthossz: 13 km
Szint: 300 m
Szintidő: 5 óra
Rajt és cél: Sopron, Inkubátorház, Verő J. u. 1.
Nevezés: 8.00 – 10.00 óra
Nevezési díj a helyszínen: 1.000,- Ft/ fő
Szolgáltatások: édesség, gyümölcs, hideg étel, ital

32 km-es túra

Útvonal: Sopron – Fehér-barlang – Pinty-tető – Zsivány-barlang – Kecske-hegy – Fertőrákos – Mithrász-szentély – Páneurópai Piknik Emlékhely – Ferenc- és Ottó-barlang – Hubertusz-kilátó – Koronázódomb – Sopron

Úthossz: 32 km
Szint: 690 m
Szintidő: 9 óra
Rajt és cél: Sopron, Inkubátorház, Verő J. u. 1.
Nevezés: 7.00 – 9.00 óra
Nevezési díj a helyszínen: 1.500,- Ft/ fő
Szolgáltatások: édesség, gyümölcs, hideg étel 2x, ital

Az útvonal egy része közvetlenül az országhatár mellett vezet, ezért mindenkinél legyen valamilyen személyazonosító okmány!

A természet védelme érdekében túráinkon nem biztosítunk eldobható poharat, ezért kérünk minden túrázót, hogy poharat hozzon magával!

Mindenkit szeretettel várunk! 🙂
Bővebb információ:
Gertner Brigitta – 20/419-9531
Márton László – 30/300-1762