Évkezdő tekergő túra rekordszámú résztvevővel

Az idei évben már 9. alkalommal megrendezett „Évkezdő tekergő” nevű túránkon összesen 410 túrázó vett részt. A túra érintette az Andalgót, a
Pintér-tetőt és az Óház-kilátót.

A korábbi évekhez hasonlóan bőséges volt a résztvevők ellátása: müzli, szabad tűzön készített tea, zsíros kenyér, főtt kolbász fogyasztása pótolta az elvesztett kalóriát, a négylábú kísérők is ajándékfalatokat kaptak. A gyaloglás végcélja idén még a Kálvária-templom volt, jövőre várhatóan a rajt és cél is megváltozik, erről majd később adunk tájékoztatást.

Faültetés a munkaszolgálatosok emlékparkjában

A Kőszeget keleti oldalról határoló Guba-hegyet a történelmi emlékezet és a tudományos kutatás is az 1944–1945-ben itt életüket vesztett zsidó munkaszolgálatosok és civil személyek elföldelésének helyeként tartja számon. A tömegsírok ma egy több száz méter hosszú földúton közelíthetőek meg. Az 1947-ben exhumált tömegsírok és a munkálatok során keletkezett meddők napjainkban is jól azonosíthatóak a fákkal és bokrokkal benőtt terepen. Az elmúlt évek kutatásai bebizonyították, hogy az exhumálás nem volt teljes körű, a föld továbbra is emberi maradványokat rejt. A temetési hely tágabb környezetében jó állapotban fennmaradt – a munkaszolgálatosok által épített – zegzugos vonalvezetésű lövészárok és egy 3 m mély és 3 m széles harckocsi árok is található. A munkaszolgálatos tragédia emlékére 1985-ben egy emlékpark került kialakításra a 87. számú főút mentén, az egykori téglagyár mellett, melynek középpontjában a munkaszolgálatos-emlékmű áll.

Többszöri helyszíni bejárást, valamint egyeztetést követően a Hadtörténeti Intézet és Múzeum, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége és Kőszeg Város Önkormányzata az említett útvonalon emlékút kialakítását határozta el 4 információs tábla felállításával, az emlékmű és környezete felújításával, valamint a főút mellett biztonságos közlekedést biztosító gyalogjárda megépítésével.

Egyesületünk – egyeztetve az Önkormányzattal és együttműködő partnereivel – a munkaszolgálatosok emlékparkjában egy kocsányos tölgyet és 3 tő örökzöld vörös korallberkenyét ültetett el. Az „Emlékezés fája” mellé tavasszal pihenőpad elhelyezését is tervezi Egyesületünk.

Soproni bar(l)angolás már második alkalommal

Az idei évben már 2. alkalommal került megrendezésre egyesületünk soproni túrája, melyen közel 140 fő vett részt a 12, vagy a 28 km-es távon. A túra célja a soproniak által is kevésbé ismert környékbeli barlangok bemutatása, melyek közül a rövidebb táv egyet, a hosszabb hármat érint.

Az időjárás sajnos reggel még kicsit barátságtalan -hűvös, ködös- volt, de ez nem szegte kedvét a résztvevőknek, és végül délutánra kisütött a Nap.

Lusztház a Ciszterci-kertben

Az idei évben Kőszeg Város Önkormányzata pályázati és saját forrásból, valamint a GesztenyeKék Természetbarát Egyesület önkéntes munkája révén létrehozta a Hideg-völgyben a Ciszterci gyümölcs- és szőlőskertet, valamint a városi gesztenyeligetet.

Egyesületünk Juhász Gergő felajánlásának köszönhetően egy eredeti, közel 100 éves „lusztház” (szerszámtároló) áttelepítését végezte el a mai napon a Szulejmán-kilátó melletti ingatlanról a Ciszterci-kertbe. Technikai segítséget a Városüzemeltető Kft.-től kaptunk, amelyet ezúton is köszönünk!

A lusztház a környék gyümölcsöseinek igen jellegzetes „tartozéka” volt a XX. században. A szerszámtárolókból több, nagyon hasonló darab maradt fent akár a Hideg-völgyben, akár távolabbi zártkerti területeken.

A lusztház állagmegóvó felújítását és kitakarítását követően Egyesületünk id. Schlögl Ferenc hagyatékát felhasználva szabadtéri múzeumot kíván létrehozni még ez év őszén a lusztházban, bemutatva a XX. század második felében használt eredeti eszközöket, szerszámokat. Még idén kihelyezésre kerül itt a gesztenyebor tanösvény újabb táblája is.

    

  

1%

Egyesületünk idén is fogadhatta a Szja felajánlható 1%-át. Örömmel értesültünk róla, hogy összesen 94.881,- Ft összegű felajánlás érkezett, melyet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal már át is utalt szervezetünk bankszámlájára. 🙂 A felajánlott összeget ezúttal is környezetvédelmi célok megvalósítására kívánjuk fordítani.

Minden támogatónknak köszönjük!

Ismét vezetett túra az alpannonia túraútvonal mentén

2019. május 25. (szombat)
Éjszakai túra!
Útvonal: Királyvölgyi madárút – Szulejmán-kilátó – Ördögárok – Trianoni-kereszt – Kálvária templom – Hideg-völgy – Koronaőrző bunker – Fő tér
Időtartam: kb. 2 óra (4 km)

Indulás: 20.00 óra Fő tér (alpannonia túraház)
Zseblámpa/fejlámpa szükséges!

A túrán történő részvétel regisztrációhoz kötött (2019. május 24. 12.00 óráig): gesztenyekek@gmail.com
További információ: Márton László Krisztián (30/300-1762; gesztenyekek@gmail.com)

Vezetett túrák az alpannonia túraútvonalon

2019. május 10. (péntek)
Rövid túrák
Útvonal (mindkét túra): Királyvölgyi madárút – Szulejmán-kilátó – Ördögárok – Trianoni-kereszt – Kálvária templom – Hideg-völgy – Koronaőrző bunker – Fő tér
Időtartam: kb. 2 óra (4 km)

Nappali túra!
Indulás: 16.00 óra Fő tér (Tourinform Iroda)

Éjszakai túra!
Indulás: 20.00 óra Fő tér (Tourinform Iroda)
Zseblámpa szükséges!

A túrán történő részvétel regisztrációhoz kötött (2019. május 10. 12.00 óráig): gesztenyekek@gmail.com
További információ: Márton László Krisztián (30/300-1762; gesztenyekek@gmail.com)

2019. május 11. (szombat)
Közepes túra
Útvonal: Koronaőrző bunker – Andalgó – Pintér-tető – Ördögtányér – Fatalin bükkök – Ó-ház kilátó – Szabó-hegy – alpannonia szabadidőközpont – Fő tér
Időtartam: kb. 4 óra (13 km)
Indulás: 15.00 óra Fő tér (Tourinform Iroda)

Rövid túra
Útvonal: Királyvölgyi madárút – Szulejmán-kilátó – Ördögárok – Trianoni-kereszt – Kálvária templom – Hideg-völgy – Koronaőrző bunker – Fő tér
Időtartam: kb. 2 óra (4 km)
Indulás: 16.00 óra Fő tér (Tourinform Iroda)

A túrán történő részvétel regisztrációhoz kötött (2019. május 10. 12.00 óráig): gesztenyekek@gmail.com
További információ: Márton László Krisztián (30/300-1762; gesztenyekek@gmail.com)

Új tanösvény

A GesztenyeKék Természetbarát Egyesület a Tesco „Ön választ, mi segítünk” című pályázatán 2018-ban elnyert 200 ezer forint összegű támogatásnak, valamint tagjai lelkes munkájának köszönhetően Szent György napon átadhatta a nagyközönség számára a GesztenyeBor tanösvényt a Hideg-völgyben.

Az Egyesületünk által 2017-ben kialakított GesztenyeKék Körtúrához szervesen kapcsolódó, azonban attól függetlenül is bejárható tanösvény a Kálvária-hegyen és az alatta húzódó Hidegvölgyben korábban virágzó szőlőültetvényeket és szelídgesztenyéseket kívánja bemutatni. A Kőszeg Város Önkormányzata által, hazai pályázati forrásból megvalósított zártkerti revitalizációs programnak köszönhetően új Városi gesztenyeliget, illetve a hagyományos szőlő- és gyümölcsművelést bemutató Ciszterci-kert került kialakításra a területen. Reményeink szerint a két kapcsolódó projektnek, valamint az elmúlt években újra aktív helyi telektulajdonosoknak köszönhetően a komoly kultúrtörténeti és természeti értékekkel rendelkező, a városból könnyen elérhető terület látogatottsága tovább nő.

Jelenleg a tanösvény 9 információs táblából és 11 útbaigazító táblából áll, azonban a Poncichterek új szőlőfeldolgozó üzemének elkészültével a Napos-tetőn is szándékunkban áll egy bemutató tábla felállítása. A tanösvény a GesztenyeKék Körtúra 3 belépési pontján keresztül közelíthető meg.

A tanösvény táblák anyagához szakmai segítséget nyújtottak: Keszei Balázs, Láng József és Söptei Imre, melyet ezúton is köszönünk!

    

    

1%

Egyesületünk idén is fogadhatja az szja felajánlható 1%-át. Ha még nem tudod, melyik szervezetnek ajánlod az adód 1%-át, akkor kérjük, add a GesztenyeKék Természetbarát Egyesületnek!

Köszönjük azoknak, akik tavaly az Egyesületünket választották! 🙂

Tevékenységeinkről, céljainkról honlapunkon tájékozódhatsz.

GesztenyeKék Természetbarát Egyesület
Adószámunk: 18030222-1-18

Köszönjük! 🙂