Óriás gesztenyefa emlékhely

„Gőzerővel” folyik az óriás gesztenyefa emlékhely felújítása, fejlesztése.

Hamarosan végzünk a földközeli munkákkal; az információs/ ismeretterjesztő felületek tervezése, szerkesztése pedig folyamatban van.

Ehhez kapcsolódóan szeretnénk kérni, hogy aki képi (pl.: fénykép, képeslap, újságcikk) vagy egyéb szöveges információval rendelkezik, ossza meg velünk, hogy minél teljesebb körű ismereteket nyújthassunk az óriás gesztenyefáról.

Azok jelentkezését is várjuk, akiknek valamilyen személyes élménye kötődik a fához (pl. ott volt a fa kidöntésekor, vagy korábban az emlékhely kialakításában vett részt) vagy bármilyen más érdekes, s egyben _megbízható_ információval rendelkezik.

Az információkat az alábbi elérhetőségeken várjuk:

tel. szám: 20/665-4961

e-mail: gesztenyekek@gmail.com

Köszönjük szépen! 💚

Pályázat eredmények

Kedves vers- és meseírók!

Sajnáljuk, hogy korcsoportonként csupán egy-egy mese érkezett, illetve versből csupán egy fiataltól kaptunk alkotásokat, ugyanakkor örülünk is, hogy minden általatok beküldött vers és mese kedves és igényes mű, így minden pályázó elismerést érdemel. 😊

Bariska Fruzsina és nagypapája meséjét külön díjjal is jutalmazzuk. 😊

A versek és mesék közlésének módjáról és idejéről, valamint a díjátadó ünnepség idejéről (várhatóan szeptember) az érintettekkel hamarosan közvetlenül is felvesszük a kapcsolatot.

A pályázati felhívás elkészítésében és a pályaművek értékelésében Tóthárpád Ferenc segítségét külön köszönjük!

Köszönjük és gratulálunk! 😊

Mesél az Óriás gesztenyefa

Vers- és meseíró pályázat

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS

Az Egyesület kőszegi és környékbeli alsó- és felső tagozatos, valamint középiskolás korcsoportokban várja a pályaműveket, melyek az öreg gesztenyefáról vagy a környező kirándulóhelyekről – elsősorban a Királyvölgyről szóljanak. Szívesen várunk az évszakokhoz kapcsolódó verseket és meséket.

Pályázni személyenként legfeljebb 3-3 verssel és/vagy mesével lehet. A mese terjedelme nem haladhatja meg a 3000 karaktert.

A pályamunkákat elektronikusan (pdf és szerkeszthető word formátumban is) az alábbi címre kérjük elküldeni: gesztenyekek@gmail.com

Beérkezési határidő: 2020. május 31.

A zsűri korcsoportonként 3-3 díjat ad ki, azonban minden pályázó emléklapot és meghívást kap a szeptember végi átadó ünnepségre.

Az eredményeket a honlapunkon legkésőbb 2020. június 15-ig közöljük!

Tollra fel!

Óriás gesztenyefa emlékhely

A GesztenyeKék Természetbarát Egyesület a Tesco „Ön választ, mi segítünk” pályázatán elnyert 200 ezer forintos, valamint a MOL Helyi Érték Program pályázatán elnyert 500 ezer forintos támogatása segítségével a kőszegi Királyvölgyben található Óriás gesztenyefa emlékhely fejlesztését valósítja meg több ütemben.

A Tesco támogatás felhasználásával elsősorban az óriás gesztenyefa törzse felett álló védőtető, valamint az odavezető lépcső és korlát felújítását végzi el Egyesületünk.

A MOL Alapítvány támogatásával elsősorban padok kihelyezését, parkoló kialakítását, fabemutató készítését tervezzük. Emellett az interaktív élménypark egyik fontos eleme egy audiovizuális információs tábla lesz, melyen – egyebek mellett – egy vers- és meseíró versenyen kiválasztott műveket helyi általános iskolás gyermekek szavalják vagy éppen mesélik majd el – évszakonként változó tartalommal.

Új tanösvény tábla

Egyesületünk elkészíttette és kihelyezte a GesztenyeBor tanösvény utolsó információs tábláját, amely a Napos-tetőn hamarosan átadásra kerülő borászati komplexum mellett áll. 😊

Az új, modern szőlőfeldolgozó és borospince mellett borterasz is várja majd a látogatókat. 🍷

GesztenyeBor   GesztenyeBor

MOL Helyi Érték Program

A GesztenyeKék Természetbarát Egyesület idén tervezi az Óriás gesztenyefa emlékhely felújítását és továbbfejlesztését, amihez most még 500 ezer Ft megszerzésére van lehetőség a MOL Helyi Érték Program pályázatán.

Kérjük, hogy szavazzatok az alábbi linken, hogy az egykori famatuzsálem emlékhelye megszépülhessen és az eddigieknél vonzóbb és különlegesebb hellyé válhasson! 🙂

www.molalapitvany.hu/szavazas/2019

Szavazni 2020. március 29-ig lehet, egy alkalommal (5. sz. körzet) ; minden szavazatot és megosztást nagyon köszönünk! 🙂

1%

Egyesületünk idén is fogadhatja az szja felajánlható 1%-át. Ha még nem tudod, melyik szervezetnek ajánlod az adód 1%-át, akkor kérjük, add a GesztenyeKék Természetbarát Egyesületnek!

Köszönjük azoknak, akik tavaly az Egyesületünket választották! 🙂

Tevékenységeinkről, céljainkról honlapunkon tájékozódhatsz.

GesztenyeKék Természetbarát Egyesület
Adószámunk: 18030222-1-18

Köszönjük! 🙂

Ön választ, mi segítünk

Lezárult a Tesco „Ön választ, mi segítünk” pályázat szavazatgyűjtő fordulója, ahol sikerült összegyűjteni a legtöbb szavazatot a Közösen a Kutyákkal Egyesületnek. 🙂

Gratulálunk és nagyon köszönjük az összefogást, hogy őket támogattátok a zsetonokkal! 🙂

Egyesületünk a 2. helyen végzett, ezért külön köszönjük mindenkinek, aki a mi sikerünkhöz is hozzájárult!

Az elnyert összeget a tervezetteknek megfelelően a Királyvölgyi Óriás gesztenyefa környezetének megújítására fordítjuk. 🙂

Ismét Tesco pályázat

Egyesületünk idén is sikerrel vette a Tesco „Ön választ – mi segítünk!” c. pályázata 7. fordulójának első lépcsőfokát, így ezekben a hetekben ismét szavazhatnak a Tesco áruházak vásárlói szerte Vas megyében projektünkre: Óriás gesztenyefa emlékhely fejlesztése a Királyvölgyben.

Kérjük támogassátok szavazataitokkal a kezdeményezésünket!

Kőszeg és Vidéke 2019.11.
Kőszeg és Vidéke 2019.11.